 |
| Jobbról a kék-fehér épület ablakai közt ott van a termünké is :) |
Mi
is az ESOL?
Az
ESOL rövidítés feloldása az Englis for Speakers of Other
Languages, azaz Angol Más Nyelven Beszélőknek. Amikor más városba
akartam költözni, nézegettem, hogy a többi college is tart-e
ilyen képzéseket, és a konklúzió az, hogy szinte az összes
angliai college tart ilyet, szóval szinte bárhol az országban
lehet csatlakozni. Elég ránézni a legközelebbi college
honlapjára, biztosan lesz róla információ. Én itt Gloucesterben
a Gloucestershire College képzésére jártam.
Hogyan
találtam?
Már a kiköltözés előtt is mondta a lakótársam, hogy jelentkezett egy kurzusra, de végül ő abban az évben szeptemberben nem kezdte el. Én viszont nagyon gyorsan eljutottam oda, hogy nagyon is szükségem van valamiféle nyelvórára, mert nem szeretem, hogy nem tudom magam úgy kifejezni, ahogy szeretném, hiába javult sokat az angolom minden irányból, amióta kint vagyok. Nem teljesen nullával jöttem ki, de így majd két év után is nagyon érzem, hogy milyen az, ha tényleg használom is a nyelvet, nem csak sorozatokat nézek vagy esetleg olvasok. És minél többet tudok elmondani, annál inkább jövök rá, hogy milyen sokat még nem tudok, szóval nyüstölni kell rendesen, hogy egyszer majd olyan legyen, amit szeretnék.
A munkahelyemen, a hotelben ketten is voltak, akik végeztek hasonló kurzust korábban, ők meséltek róla, és ez is jó kezdőlökést adott, plusz ők útba is tudtak igazítani, hová kell menni pontosan, és mit kell is kell keresni.
Már a kiköltözés előtt is mondta a lakótársam, hogy jelentkezett egy kurzusra, de végül ő abban az évben szeptemberben nem kezdte el. Én viszont nagyon gyorsan eljutottam oda, hogy nagyon is szükségem van valamiféle nyelvórára, mert nem szeretem, hogy nem tudom magam úgy kifejezni, ahogy szeretném, hiába javult sokat az angolom minden irányból, amióta kint vagyok. Nem teljesen nullával jöttem ki, de így majd két év után is nagyon érzem, hogy milyen az, ha tényleg használom is a nyelvet, nem csak sorozatokat nézek vagy esetleg olvasok. És minél többet tudok elmondani, annál inkább jövök rá, hogy milyen sokat még nem tudok, szóval nyüstölni kell rendesen, hogy egyszer majd olyan legyen, amit szeretnék.
A munkahelyemen, a hotelben ketten is voltak, akik végeztek hasonló kurzust korábban, ők meséltek róla, és ez is jó kezdőlökést adott, plusz ők útba is tudtak igazítani, hová kell menni pontosan, és mit kell is kell keresni.
Irány
a Student Service
A
Student Service irodát leginkább a Hallgatói Szolgáltatói
Irodához tudnám hasonlítani, annyi különbséggel, hogy itt
nagyjából bármiről is tudnak információt adni, szóval akár
adott képzéshez tartozó kérdéssel is meg lehet őket támadni,
mert vagy tudnak segíteni, vagy megmondják, hogy kit keress az
ügyben.
Első körben csak be kellett menni, hogy szeretnék részt venni angol kurzuson, ott bólogattak, hogy okés, amint lesz hely, szólnak. Történt egy rövid adategyeztetés, hová tudnak levelet küldeni, és utána csak a levelet kellett várni. Ez valamikor a télen történt, február körül talán, és tavasszal valamikor megjött a levél is, hogy interjúra van időpont. Én már nagyon szerettem volna elkezdeni februárban, mert van lehetőség kereszt félévezni is, de sajnos nem volt hely.
Ketten mentünk, és végig ketten is lehettünk bent az interjúztatóval, aki megint adategyeztetett velünk, majd beszélgettünk egy kicsit. Igazából már ez is azt a gyakorlatiasságot jelzi, amit az ESOL képvisel, mert semmi különös kérdést nem kaptunk, csak arról kellett beszélni, mióta vagyunk az országban, hol dolgozunk, mik a terveink a jövőre nézve, illetve, hogy beszélünk-e bármilyen más nyelvet az anyanyelvünkön kívül. És mivel ezekben semmi extra nincs, tök nyugodtan lehet rájuk válaszolgatni, pedig az interjúztató ez alapján ad egy szövegértési feladatot.
A vicces, hogy a mai napig az volt az egyik legbonyolultabb szöveg, amit teszten kaptam, mert egyszer megkaptuk órán is, és akkor is valami magamhoz képest béna eredménnyel csináltam meg, hát még az interjún, izgulva...
Végül szövegalkotást kaptunk, ahol nekem két téma közül lehetett választani, és csak az volt a lényeg, hogy minél hosszabban kellett róla írni. Ezek alapján a Level 1 csoportba osztott be, és lehetett választani, hogy a reggeli vagy az esti órára szeretnék járni. Az estire szavaztam, így az volt a terv, hogy keddenként este hat körül lesz az óra, de ezt a nyár végén, a jelentkezésnél még egyszer megbeszéltük.
A szintek amúgy úgy alakulnak, hogy van három belépőszint Entry 1-3, illetve Level 1 és Level 2.
Első körben csak be kellett menni, hogy szeretnék részt venni angol kurzuson, ott bólogattak, hogy okés, amint lesz hely, szólnak. Történt egy rövid adategyeztetés, hová tudnak levelet küldeni, és utána csak a levelet kellett várni. Ez valamikor a télen történt, február körül talán, és tavasszal valamikor megjött a levél is, hogy interjúra van időpont. Én már nagyon szerettem volna elkezdeni februárban, mert van lehetőség kereszt félévezni is, de sajnos nem volt hely.
Ketten mentünk, és végig ketten is lehettünk bent az interjúztatóval, aki megint adategyeztetett velünk, majd beszélgettünk egy kicsit. Igazából már ez is azt a gyakorlatiasságot jelzi, amit az ESOL képvisel, mert semmi különös kérdést nem kaptunk, csak arról kellett beszélni, mióta vagyunk az országban, hol dolgozunk, mik a terveink a jövőre nézve, illetve, hogy beszélünk-e bármilyen más nyelvet az anyanyelvünkön kívül. És mivel ezekben semmi extra nincs, tök nyugodtan lehet rájuk válaszolgatni, pedig az interjúztató ez alapján ad egy szövegértési feladatot.
A vicces, hogy a mai napig az volt az egyik legbonyolultabb szöveg, amit teszten kaptam, mert egyszer megkaptuk órán is, és akkor is valami magamhoz képest béna eredménnyel csináltam meg, hát még az interjún, izgulva...
Végül szövegalkotást kaptunk, ahol nekem két téma közül lehetett választani, és csak az volt a lényeg, hogy minél hosszabban kellett róla írni. Ezek alapján a Level 1 csoportba osztott be, és lehetett választani, hogy a reggeli vagy az esti órára szeretnék járni. Az estire szavaztam, így az volt a terv, hogy keddenként este hat körül lesz az óra, de ezt a nyár végén, a jelentkezésnél még egyszer megbeszéltük.
A szintek amúgy úgy alakulnak, hogy van három belépőszint Entry 1-3, illetve Level 1 és Level 2.
Mennyibe
kerül?
A
hotel felajánlotta ugyan, hogy kifizeti nekem a sulit, ha
kérvényezem, de ez azzal járt volna, hogy aláírok egy papírt,
miszerint a suli ideje alatt ott is maradok. Nekem ekkor már nagyon
elegem volt a helyből, így nem hagytam, hogy fizessenek, egyáltalán
nem is szóltam arról, hogy végül elintéztem a jelentkezést. (De
másoknak is fizette a munkahely a csoportból, szóval érdemes
utánajárni :))
Július körül kaptuk a levelet, hogy jelentkezzünk minél hamarabb a Student Service irodán a tandíj befizetésre, ami a hivatalosan azt is jelenti egyúttal, hogy bent vagyunk a csoportban. Csak valamikor augusztus vége felé mentünk be, ha jól emlékszem (a siettetés elég kamu, mert annyira sok jelentkező nincsen, hogy ne férjünk be a csoportba). Még egy adategyeztetés, valamint a tandíjat kétféleképpen lehet fizetni, egyben vagy elsőre egy nagyobb, majd szeptembertől májusig egyenlő részletekben. A kurzus 560 font, az első részlet 108 font helyben, majd 54 font minden hónapban. Lehet választani, hogy a hónap elején vagy a végén vonják az összeget, mert nem mindenkinek egyformán jön a fizu.
Ez az 560 font mostani árfolyamon kicsit több mint 200.000 forint, de nem igazán van értelme az árak összehasonlításának, legalábbis szerintem. Otthon ugyan nem vettem részt egyetlen fizetős nyelvkurzuson sem, de alapvetően itt mást és máshogy tanítanak, mint amire otthon van szükség akkor, ha le akarunk tenni egy nyelvvizsgát. Itt meg 10 font körül van magyar tanárral a nyelvóra, személyesen vagy Skype-on, szóval ha ezt csak 45 percre vetítjük, kb ugyanott vagyunk óraszámban, és esetleg a vizsgáért külön fizetni kell.
Plusz, minden diák megkapja a következő év augusztusáig érvényes „diákigazolványát”, ami azon túl, hogy a college-ba lépéskor, illetve a vizsgákon kötelező viselet, a buszokon egy meghatározott, igen nagy körön belül másfél fontos menetjegyet biztosít, illetve a heti/havi bérlet is olcsóbb vele.
Július körül kaptuk a levelet, hogy jelentkezzünk minél hamarabb a Student Service irodán a tandíj befizetésre, ami a hivatalosan azt is jelenti egyúttal, hogy bent vagyunk a csoportban. Csak valamikor augusztus vége felé mentünk be, ha jól emlékszem (a siettetés elég kamu, mert annyira sok jelentkező nincsen, hogy ne férjünk be a csoportba). Még egy adategyeztetés, valamint a tandíjat kétféleképpen lehet fizetni, egyben vagy elsőre egy nagyobb, majd szeptembertől májusig egyenlő részletekben. A kurzus 560 font, az első részlet 108 font helyben, majd 54 font minden hónapban. Lehet választani, hogy a hónap elején vagy a végén vonják az összeget, mert nem mindenkinek egyformán jön a fizu.
Ez az 560 font mostani árfolyamon kicsit több mint 200.000 forint, de nem igazán van értelme az árak összehasonlításának, legalábbis szerintem. Otthon ugyan nem vettem részt egyetlen fizetős nyelvkurzuson sem, de alapvetően itt mást és máshogy tanítanak, mint amire otthon van szükség akkor, ha le akarunk tenni egy nyelvvizsgát. Itt meg 10 font körül van magyar tanárral a nyelvóra, személyesen vagy Skype-on, szóval ha ezt csak 45 percre vetítjük, kb ugyanott vagyunk óraszámban, és esetleg a vizsgáért külön fizetni kell.
Plusz, minden diák megkapja a következő év augusztusáig érvényes „diákigazolványát”, ami azon túl, hogy a college-ba lépéskor, illetve a vizsgákon kötelező viselet, a buszokon egy meghatározott, igen nagy körön belül másfél fontos menetjegyet biztosít, illetve a heti/havi bérlet is olcsóbb vele.
Milyenek
az órák?
Arra
voltam a legkíváncsibb, hogy milyenek lesznek az órák, milyen
lesz angolul angolt tanulni, mert nem igazán tudtam elképzelni,
hogy lesz ez, például a nyelvtannál. A tanárom egy ír
származású, ám igen hamar Angliába költözött, hihetetlen jó
és kedves ember volt, nevezzük J.-nek. Valami nagyon szépen
beszél, szépen artikulálva még akkor is, ha a mindennapi
szóhasználatot példázza, és nekem nagyon könnyű volt követni,
hogy miről beszélt (egy-két kivétellel). Plusz nagyon-nagyon
figyelmes volt velünk, például az EP-választások kapcsán
kaptunk tőle regisztrációs papírt, hogy tudjunk helyben
szavazni.
A tanulás főleg táblára írott példák és szabadon sokszorosítható anyagokból történt, így szükségünk csak egy mappára és egy tollra volt, én hordtam füzetet is, lejegyezni dolgokat, de sosem lettünk megkérve rá.
Az órák fél héttől tartottak kilencig, nyolc körül egy szünettel, de rugalmasan kezelték az időpontokat, mivel szinte mindenki dolgozik, ezért nem volt baj, ha valaki később érkezett vagy hamarabb kellett elmennie.
A csoportfeladatokat általában hármasával-négyesével csináltuk, néha tanári utasításra cserélgettünk helyeket, néha ahogy érkezéskor leültünk. Ezek többnyire vagy az adott nyelvtanhoz tartozó, mondatalkotós feladatok voltak, vagy beszélgetés volt egy megadott témáról. Egyszer meg írnunk kellett egy nagyon furcsa történetet kártyákon szereplő szavakból, és a végére nagyon nevetett az egész csoport, mert hajmeresztő ötletekkel álltunk elő, hogy mondatba foglalhassuk a nagyon össze nem illő szavakat.
Az anyag szerintem rendkívül gyakorlatiasan lett összeállítva, főleg valódi újságcikkekkel foglalkoztunk, vagy azonos sémára épülő feladatsorokkal dolgoztunk. Volt olyan feladat, ami azt gyakoroltatta, hogyan tudunk rájönni egy szó értelmére a szövegkörnyezetből, vagy a több szóból álló kifejezésekre koncentrált, esetleg szinonimát is kellett társítani. Persze, főleg a vizsgafeladatok gyakorlásával és megismerésével foglalkoztunk, és azokról is lesz szó egy kicsit később.
Házi feladat addig tűnt soknak, amíg a szövegértésre gyakoroltunk, akkor átlagosan 40 percet görnyedtem felette, utána már viszonylag kevés idő alatt is kész lehetett lenni velük. Néha kaptunk gyakorlást az írásbelire is, de azokat általában még órán elkezdtük, így sokszor azok sem tartottak tovább 20 percnél. Ennek azért van értelme, mert sokaktól hallottam, hogy szinte semmi idejük nincs leckét írni család/háztartás/munka mellett, én is volt, hogy tologattam a szabadnapjaim vagy rövidebb munkanapjaim függvényében.
A tanulás főleg táblára írott példák és szabadon sokszorosítható anyagokból történt, így szükségünk csak egy mappára és egy tollra volt, én hordtam füzetet is, lejegyezni dolgokat, de sosem lettünk megkérve rá.
Az órák fél héttől tartottak kilencig, nyolc körül egy szünettel, de rugalmasan kezelték az időpontokat, mivel szinte mindenki dolgozik, ezért nem volt baj, ha valaki később érkezett vagy hamarabb kellett elmennie.
A csoportfeladatokat általában hármasával-négyesével csináltuk, néha tanári utasításra cserélgettünk helyeket, néha ahogy érkezéskor leültünk. Ezek többnyire vagy az adott nyelvtanhoz tartozó, mondatalkotós feladatok voltak, vagy beszélgetés volt egy megadott témáról. Egyszer meg írnunk kellett egy nagyon furcsa történetet kártyákon szereplő szavakból, és a végére nagyon nevetett az egész csoport, mert hajmeresztő ötletekkel álltunk elő, hogy mondatba foglalhassuk a nagyon össze nem illő szavakat.
Az anyag szerintem rendkívül gyakorlatiasan lett összeállítva, főleg valódi újságcikkekkel foglalkoztunk, vagy azonos sémára épülő feladatsorokkal dolgoztunk. Volt olyan feladat, ami azt gyakoroltatta, hogyan tudunk rájönni egy szó értelmére a szövegkörnyezetből, vagy a több szóból álló kifejezésekre koncentrált, esetleg szinonimát is kellett társítani. Persze, főleg a vizsgafeladatok gyakorlásával és megismerésével foglalkoztunk, és azokról is lesz szó egy kicsit később.
Házi feladat addig tűnt soknak, amíg a szövegértésre gyakoroltunk, akkor átlagosan 40 percet görnyedtem felette, utána már viszonylag kevés idő alatt is kész lehetett lenni velük. Néha kaptunk gyakorlást az írásbelire is, de azokat általában még órán elkezdtük, így sokszor azok sem tartottak tovább 20 percnél. Ennek azért van értelme, mert sokaktól hallottam, hogy szinte semmi idejük nincs leckét írni család/háztartás/munka mellett, én is volt, hogy tologattam a szabadnapjaim vagy rövidebb munkanapjaim függvényében.
Mit
tanultunk?
Ezt
a legnehezebb összefoglalni, mert valójában a lista nem túl
hosszú, ha azt vesszük, hogy számszerűsítve Present Perfect,
Past Perfect, Second Condition, Passive Voice, határozók és néhány
olyan szó, szókapcsolat szerepelt, amivel színesíteni tudjuk a
beszédünket/írásunkat. Persze, csomószor akadtak új szavak,
ezek többségét J. elmagyarázta (heh) nekünk, vagy egynyelvű
szótárból kerestük meg, mivel a csoport elég soksínű volt, a
Google fordító nem volt a barátunk.
Milyen
a csoport?
Alapvetően
kis létszámú csoportokra kell gondolni, 16 fő maximum, és bár
papír szerint mindössze háromszor lehet hiányozni (ez hasonlít
az otthoni egyetemi-lektorátusi órákhoz), a rendes indokkal
hiányzásért senkit nem dobtak ki. Én például a harmadik héttől
hiányoztam három órát, mert hazamentem, majd még egyet a télen
betegség miatt, és senki nem szólt értük. Szóval mindig volt,
aki hiányzott, néha elég szűkösen is tartottunk órákat.
A csoportban elég vegyesen voltunk, még egy magyar volt rajtam kívül, a többiek a teljesség igénye nélkül Lengyelországból, Romániából, Bulgáriából, Szíriából, Ukrajnából, Spanyolországból, Portugáliából, Venezuelából érkeztek. Korban talán egy valaki volt nálam fiatalabb, és csak négy fiúnk volt (illetve a végére jött még valaki a reggeli csoportból).
Ebből következik, hogy ritkán beszélgettünk nem-angolul, ami tök jó volt, mert mindenki kicsit más akcentussal beszél, és főleg, én sokkal kellemesebben érzem magam olyanokkal, akik szintén tanulták az angolt, így ez egy plusz pont volt nekem.
A hangulat mindig kellemes volt, és hihetetlen, milyen kedves emberekkel találkozni. Amikor mondtam, hogy éppen munkát keresek, többen is elkezdtek irodákat meg helyeket ajánlgatni, és az órák elején, míg a kicsit későkre vártunk, J. is mindig rákérdezett, mit csináltunk az elmúlt hétvégén vagy mi a terv a következőre.
Néha pedig annyira fáradtak voltunk, és annyi vicces butaságot hordtunk össze, hogy már J. is csak nevetett rajtunk fél kilenc felé, mi meg csak az asztalokon fetrengtünk.
A csoportban elég vegyesen voltunk, még egy magyar volt rajtam kívül, a többiek a teljesség igénye nélkül Lengyelországból, Romániából, Bulgáriából, Szíriából, Ukrajnából, Spanyolországból, Portugáliából, Venezuelából érkeztek. Korban talán egy valaki volt nálam fiatalabb, és csak négy fiúnk volt (illetve a végére jött még valaki a reggeli csoportból).
Ebből következik, hogy ritkán beszélgettünk nem-angolul, ami tök jó volt, mert mindenki kicsit más akcentussal beszél, és főleg, én sokkal kellemesebben érzem magam olyanokkal, akik szintén tanulták az angolt, így ez egy plusz pont volt nekem.
A hangulat mindig kellemes volt, és hihetetlen, milyen kedves emberekkel találkozni. Amikor mondtam, hogy éppen munkát keresek, többen is elkezdtek irodákat meg helyeket ajánlgatni, és az órák elején, míg a kicsit későkre vártunk, J. is mindig rákérdezett, mit csináltunk az elmúlt hétvégén vagy mi a terv a következőre.
Néha pedig annyira fáradtak voltunk, és annyi vicces butaságot hordtunk össze, hogy már J. is csak nevetett rajtunk fél kilenc felé, mi meg csak az asztalokon fetrengtünk.
A
vizsgák
A
vizsgarendszer úgy működik, hogyha a háromból kettő megvan,
akkor már lehet feljebb menni a következő szintre, és később
újraírni a hiányzót. Szóval ha az írásbelin vagy a szóbelin
elhasaltam, de nem csináltam túl nagy baklövést, akkor engednek
Level 2-ra, csak decemberben újráznom kell.
A vizsgáról mindenki kap tájékoztatópapírt, a meghirdetett időponthoz képes változó, hogy mikor kezdünk, ez attól függ, mennyien vagyunk, mert érkezéskor alá kell írni egy papírt, hogy itt vagyunk, illetve a telefonokat le kell adni, amit külön kis zacskókba tesznek. A termekben mindenkinek saját helye van, minden asztalon van toll is, de persze lehet vinni is, nálam mindig kisebb marék toll volt. A hivatalos szín itt a fekete, bár rá van írva a vizsgalapra, hogy ki lehet tölteni kékkel is.
Két vagy három felügyelő van a teremben, tőlük lehet kérdezni is, ha valami nem tiszta. Az írásbeliről negyedórával a vége előtt még ki lehetett menni, a szövegértésről nem engedték ki azt, aki kész lett hamarabb.
A szövegértéssel kezdtük decemberben, így nagyjából az addig tartó időszak annak gyakorlására ment el. Egészen más jellegű szövegértés van, mint amire én az érettségiről emlékszem. Itt a hatvan perc alatt három nagy feladat is van, amikhez hosszabb-rövidebb kérdéssorok tartoznak. Összesen 30 kérdés van, mindegyik helyes válasz egy pontot ér. A ponthatár azonban változik: ha nehezebb szövegek vannak, akkor lentebb viszik egy kicsit. Az interjún írt szövegértésem is egy ilyen nehezebből került ki, amúgy. A papírt nyugodtan ki lehet dekorálni, a válaszokat végül egy külön válaszlapra kell felvezetni, a helyes válasz betűjének bekarikázásával, és mint kiderült, ezt egy gép javítja ki, nem emberek.
A második szöveghez kapcsolódik, a nekem mindig mumus feladat, ahol a szöveg bekezdéseiből hiányzik az első mondat, és ezeket kell odapárosítani úgy, hogy van egy extra mondat is a megoldások között. Az agyam ezt sokáig elég nehezen vette be... :) A többi kérdés tényleg olyasmikre vonatkozik, amiket figyelemmel ki lehet szűrni, például arra, hogy miről szól az adott bekezdés.
A harmadik szöveg(csokor) a legérdekesebb, ott sokszor volt, hogy szórólapokat, munkahelyi e-maileket, vagy jelentkezési lapokat kellett elemezni, és összefüggően volt belőlük általában öt, és néha nagyon kellett lapozgatni köztük, hogy hol bújt el a megoldás :)
Én a szövegértéstől féltem a legkevésbé, elég sokat olvasok angolul, már otthon nekiláttam, itt meg előfordul, hogy nem várom meg egy második kötet fordítását, szóval biztos voltam benne, ha a feladattípusok mennek, akkor nem lesz gond. A kezdeti 18-22 pontos csetlés-botlások után pedig 28 pontra írtam meg decemberben, aminek az eredménye valamikor januárban jött meg.
A vizsgáról mindenki kap tájékoztatópapírt, a meghirdetett időponthoz képes változó, hogy mikor kezdünk, ez attól függ, mennyien vagyunk, mert érkezéskor alá kell írni egy papírt, hogy itt vagyunk, illetve a telefonokat le kell adni, amit külön kis zacskókba tesznek. A termekben mindenkinek saját helye van, minden asztalon van toll is, de persze lehet vinni is, nálam mindig kisebb marék toll volt. A hivatalos szín itt a fekete, bár rá van írva a vizsgalapra, hogy ki lehet tölteni kékkel is.
Két vagy három felügyelő van a teremben, tőlük lehet kérdezni is, ha valami nem tiszta. Az írásbeliről negyedórával a vége előtt még ki lehetett menni, a szövegértésről nem engedték ki azt, aki kész lett hamarabb.
A szövegértéssel kezdtük decemberben, így nagyjából az addig tartó időszak annak gyakorlására ment el. Egészen más jellegű szövegértés van, mint amire én az érettségiről emlékszem. Itt a hatvan perc alatt három nagy feladat is van, amikhez hosszabb-rövidebb kérdéssorok tartoznak. Összesen 30 kérdés van, mindegyik helyes válasz egy pontot ér. A ponthatár azonban változik: ha nehezebb szövegek vannak, akkor lentebb viszik egy kicsit. Az interjún írt szövegértésem is egy ilyen nehezebből került ki, amúgy. A papírt nyugodtan ki lehet dekorálni, a válaszokat végül egy külön válaszlapra kell felvezetni, a helyes válasz betűjének bekarikázásával, és mint kiderült, ezt egy gép javítja ki, nem emberek.
A második szöveghez kapcsolódik, a nekem mindig mumus feladat, ahol a szöveg bekezdéseiből hiányzik az első mondat, és ezeket kell odapárosítani úgy, hogy van egy extra mondat is a megoldások között. Az agyam ezt sokáig elég nehezen vette be... :) A többi kérdés tényleg olyasmikre vonatkozik, amiket figyelemmel ki lehet szűrni, például arra, hogy miről szól az adott bekezdés.
A harmadik szöveg(csokor) a legérdekesebb, ott sokszor volt, hogy szórólapokat, munkahelyi e-maileket, vagy jelentkezési lapokat kellett elemezni, és összefüggően volt belőlük általában öt, és néha nagyon kellett lapozgatni köztük, hogy hol bújt el a megoldás :)
Én a szövegértéstől féltem a legkevésbé, elég sokat olvasok angolul, már otthon nekiláttam, itt meg előfordul, hogy nem várom meg egy második kötet fordítását, szóval biztos voltam benne, ha a feladattípusok mennek, akkor nem lesz gond. A kezdeti 18-22 pontos csetlés-botlások után pedig 28 pontra írtam meg decemberben, aminek az eredménye valamikor januárban jött meg.
A
szövegalkotás
most volt júniusban, erre 110 perc volt, és négyféle szöveget
kellett írni. Az első oldalra tervet kellett készíteni legalább
egy íráshoz, én mindhárom hosszúhoz készítettem végül, egyet
a piszkozati papírra, mert egyszerűbbnek tűnt. A két 150 szavas
irományban az egyik mindig valamiféle hivatalos-félhivatalos papír
volt, ahol javasolni kellett valamiféle változtatást a
környezetünkben, vagy jelentkezni kellett kurzusra/önkéntesnek,
ilyesmik, itt még a szövegdobozkák is megvoltak, amik
végigvezettek, hogy hová mit kell írni. A másik általában egy
e-mail, csak arra kellett jobban figyelni, hogy kinek, szóval hogy
hivatalos vagy baráti szöveg, a vizsgán egy kurzusról meg a
college-ról kellett információkat kérni, de gyakorlásnak volt
feldobva olyasmi is, hogy a szomszéd szemetet hagyott a ház előtt
és a város fenntartónak írunk, hogy kezdjenek ezzel valamit.
A 250 szóban általában cikket vagy jelentést kellett írni valamiről, a vizsgán egy college vagy közösségi eseményt kellett elmesélni a tanárunknak, ahol jól éreztük magunkat, szóval kis fantáziával rengeteg mindent lehetett összeszedni. Az utolsó egy rövidke, 80 szavas üzenetecske általában barátnak, ahol lemondunk egy találkozót valamire hivatkozva, majd feldobunk egy másik időpontot, amikor viszont ráérünk.
Még itt sem főleg a nyelvtan van a középpontban amúgy, hanem inkább az, hogy tudunk-e következetesen fogalmazni, érthető-e, hogy mit akarunk leírni, illetve azért néhány pluszpontot hozó trükköt elsajátítottunk, mint például, hogy legyen a szövegben egy Second Conditional mondat, meg Present Perfect meg olyan Jolly Joker szavak, amiket év közben vettünk, és szignifikánsan javítják az esélyünket az átmenetelre.
Erről még nem tudok eredményt, az valamikor augusztusban fog megjönni majd, vagy ha J. tudja, esetleg megírja nekünk e-mailben, de mivel a teszteket Londonban javítják (mármint, az összes ESOL tesztet a vizsgaközpont kezeli), így nem is olyan csoda, hogy ennyit kell várni. (Azért remélem, átmegyek xD)
A 250 szóban általában cikket vagy jelentést kellett írni valamiről, a vizsgán egy college vagy közösségi eseményt kellett elmesélni a tanárunknak, ahol jól éreztük magunkat, szóval kis fantáziával rengeteg mindent lehetett összeszedni. Az utolsó egy rövidke, 80 szavas üzenetecske általában barátnak, ahol lemondunk egy találkozót valamire hivatkozva, majd feldobunk egy másik időpontot, amikor viszont ráérünk.
Még itt sem főleg a nyelvtan van a középpontban amúgy, hanem inkább az, hogy tudunk-e következetesen fogalmazni, érthető-e, hogy mit akarunk leírni, illetve azért néhány pluszpontot hozó trükköt elsajátítottunk, mint például, hogy legyen a szövegben egy Second Conditional mondat, meg Present Perfect meg olyan Jolly Joker szavak, amiket év közben vettünk, és szignifikánsan javítják az esélyünket az átmenetelre.
Erről még nem tudok eredményt, az valamikor augusztusban fog megjönni majd, vagy ha J. tudja, esetleg megírja nekünk e-mailben, de mivel a teszteket Londonban javítják (mármint, az összes ESOL tesztet a vizsgaközpont kezeli), így nem is olyan csoda, hogy ennyit kell várni. (Azért remélem, átmegyek xD)
A
beszéd és hallgatás
(mi ennek a rendes neve magyarul?) egyben van, és hála az égnek,
itt nem kell attól tartani, hogy egy recsegő hangú magnón
dél-franciai akcentussal fog beszélni egy tüdőbetegen köhögő
szétdohányzott-karcos hangú öreg bácsi valamiről, amiről
fogalmunk sincs, mint otthon, ahogy a rémtörténeteket hallottam.
Ugyanis minden élőszóban történik. (Igazából, kezdhetjük
kapisgálni, hogy miért kerül ennyibe a kurzus.)
A szóbelinek két része van, az első, ahol a vizsgázó egyedül van, ennek is van három része. Az elsőben jó napot, üljön le, köszönöm, így hívnak, örvendek rész után el kell magyarázni, hogyan csinálunk valamit. A legtöbben valami egyszerűbb recepttel készülnek, kell vinni képet is segítségnek, és a vizsgáztató ötvenszer végighallgatja a tökéletes spaghetti bolognese receptjét. Én egy kártyajáték lapjait vittem, arról beszélgettünk négy percben, hogyan kell játszani vele. Persze, semeddig nem jutottam a szabályok elmagyarázásával, de ennyi fért bele. Ez az egyetlen része a szóbelinek, amire ténylegesen lehet is készülni, a többi feladat ott derül ki.
A második etapban a vizsgáztató elmesél valamit, ami a múltban történt vele, és nekem az a dolgom, hogy néhány kommentár vagy kérdés hozzáfűzésével jelezzem, hogy figyelek, értem, mi volt a szitu, és tudok hozzászólni. Profiknak a tanácsadás is ajánlott, de én csak próbáltam kreatív kérdésekkel bombázni a vizsgáztatót, meg bólogatni, meg olyanokat hozzáfűzni, hogy „Nahát, és utána mi történt?” (Amúgy ez nekem nagyjából még magyarul is problémás feladat lenne, általában hagyni szoktam, hogy az emberek végigmondják amit akarnak xD)
A harmadikban egy szerepjáték-szerű szituáció van, ahol a szomszédságnak szerveztünk ilyen pénzgyűjtő eseményt, és arról ötleteltem végig, hogyan lehetne ezt kivitelezni meg hol, szerencsére ilyeneket tök jól gyakoroltunk órán is, szóval ez ment. Ehhez sem árt egy kis kreativitás, de szerencsére ehhez vannak típusfeladatok, szóval nagyjából lehet számítani rá, hogy mi kerülhet elő, és mi nem.
A második rész a csoportbeszélgetés, ahol hárman vagyunk a teremben és a vizsgáztató bedobja a témát, amiről beszélgetnünk kell 10 percen keresztül. Szerencsére a vizsgaidőpontomkor csak csoporttársak voltak bent, így két olyan lánnyal kerültem össze, akikkel már csináltuk közösen, úgyhogy azzal a résszel nem volt baj, hogy mennyire figyelünk egymásra vagy mennyire tudjuk követni egymást. A témával annál inkább, a végén már mindenféléről rizsáztunk össze-vissza, mert a maradék 4-5 percre egyszerűen kifújt a téma, úgyhogy kínosan vergődve tartottunk fenn valamiféle párbeszédet. De nem igazán kaptunk kommentet a végén, és a pontozó papírt sem igazán tudtam sokáig vizsgálni, inkább együtt majréztunk a jelenlévőkkel, úgyhogy ennek az eredményét már tényleg kicsit körömrágósan várom, hogy vajon elég volt-e a hadoválásom, vagy ennél többet várnak Level 1-en. J. mindenesetre nagyon bízott bennünk, hogy meglesz mindenkinek, hiszen elég sokat gyakoroltunk mindenre.
A szóbelinek két része van, az első, ahol a vizsgázó egyedül van, ennek is van három része. Az elsőben jó napot, üljön le, köszönöm, így hívnak, örvendek rész után el kell magyarázni, hogyan csinálunk valamit. A legtöbben valami egyszerűbb recepttel készülnek, kell vinni képet is segítségnek, és a vizsgáztató ötvenszer végighallgatja a tökéletes spaghetti bolognese receptjét. Én egy kártyajáték lapjait vittem, arról beszélgettünk négy percben, hogyan kell játszani vele. Persze, semeddig nem jutottam a szabályok elmagyarázásával, de ennyi fért bele. Ez az egyetlen része a szóbelinek, amire ténylegesen lehet is készülni, a többi feladat ott derül ki.
A második etapban a vizsgáztató elmesél valamit, ami a múltban történt vele, és nekem az a dolgom, hogy néhány kommentár vagy kérdés hozzáfűzésével jelezzem, hogy figyelek, értem, mi volt a szitu, és tudok hozzászólni. Profiknak a tanácsadás is ajánlott, de én csak próbáltam kreatív kérdésekkel bombázni a vizsgáztatót, meg bólogatni, meg olyanokat hozzáfűzni, hogy „Nahát, és utána mi történt?” (Amúgy ez nekem nagyjából még magyarul is problémás feladat lenne, általában hagyni szoktam, hogy az emberek végigmondják amit akarnak xD)
A harmadikban egy szerepjáték-szerű szituáció van, ahol a szomszédságnak szerveztünk ilyen pénzgyűjtő eseményt, és arról ötleteltem végig, hogyan lehetne ezt kivitelezni meg hol, szerencsére ilyeneket tök jól gyakoroltunk órán is, szóval ez ment. Ehhez sem árt egy kis kreativitás, de szerencsére ehhez vannak típusfeladatok, szóval nagyjából lehet számítani rá, hogy mi kerülhet elő, és mi nem.
A második rész a csoportbeszélgetés, ahol hárman vagyunk a teremben és a vizsgáztató bedobja a témát, amiről beszélgetnünk kell 10 percen keresztül. Szerencsére a vizsgaidőpontomkor csak csoporttársak voltak bent, így két olyan lánnyal kerültem össze, akikkel már csináltuk közösen, úgyhogy azzal a résszel nem volt baj, hogy mennyire figyelünk egymásra vagy mennyire tudjuk követni egymást. A témával annál inkább, a végén már mindenféléről rizsáztunk össze-vissza, mert a maradék 4-5 percre egyszerűen kifújt a téma, úgyhogy kínosan vergődve tartottunk fenn valamiféle párbeszédet. De nem igazán kaptunk kommentet a végén, és a pontozó papírt sem igazán tudtam sokáig vizsgálni, inkább együtt majréztunk a jelenlévőkkel, úgyhogy ennek az eredményét már tényleg kicsit körömrágósan várom, hogy vajon elég volt-e a hadoválásom, vagy ennél többet várnak Level 1-en. J. mindenesetre nagyon bízott bennünk, hogy meglesz mindenkinek, hiszen elég sokat gyakoroltunk mindenre.
Még
néhány adalék és összegzés
Néha
kicsit úgy éreztem, hogy az írásbelire nem gyakoroltunk eleget,
legalábbis a szövegértésre sokkalta többet, de amikor vizsga
előtt összeszedegettem az összes írásbeli próbámat, elég szép
kupac jött össze, szóval csak nagyon szétszedve csináltuk.
A szóbeli témák általában rohadt unalmasak, ezért J. hozott nekünk néhány más jellegűt, ezek között volt egy olyan, ahol két asztronauta beszélget egy idegen bolygón, és az egyiküket nem engedheti vissza a másik mintavétel után az űrhajóba, mert a műszerek azt érzékelik, hogy mérgező anyagokat hozna magával. Meg volt olyan is, ahol férfi informatikus voltam, aki help desken dolgozik, és egy problémát kellett megoldanom távolról.
J. hagyománya, hogy az utolsó órán meghívja a csoportot az egyik szomszédos pubban, szóval átmentünk, és kávéztunk-teáztunk-söröztünk, és beszélgettünk még egy jót a nyári tervekről a csoport jelenlévő részével.
A szóbeli után az egyik lánnyal jöttem egy darabon, akivel a csoportbeszélgetést is csináltuk, és mielőtt elváltunk volna, megadta a telefonszámát, hogy hívjam fel, ha kell valami, vagy csak el akarok menni valakivel kávézni, és imádom, annyira aranyos, pedig közel húsz év van köztünk.
A szóbeli témák általában rohadt unalmasak, ezért J. hozott nekünk néhány más jellegűt, ezek között volt egy olyan, ahol két asztronauta beszélget egy idegen bolygón, és az egyiküket nem engedheti vissza a másik mintavétel után az űrhajóba, mert a műszerek azt érzékelik, hogy mérgező anyagokat hozna magával. Meg volt olyan is, ahol férfi informatikus voltam, aki help desken dolgozik, és egy problémát kellett megoldanom távolról.
J. hagyománya, hogy az utolsó órán meghívja a csoportot az egyik szomszédos pubban, szóval átmentünk, és kávéztunk-teáztunk-söröztünk, és beszélgettünk még egy jót a nyári tervekről a csoport jelenlévő részével.
A szóbeli után az egyik lánnyal jöttem egy darabon, akivel a csoportbeszélgetést is csináltuk, és mielőtt elváltunk volna, megadta a telefonszámát, hogy hívjam fel, ha kell valami, vagy csak el akarok menni valakivel kávézni, és imádom, annyira aranyos, pedig közel húsz év van köztünk.
És
egy kis szösszenet a Gloster College-ról is
Ezek
az órák nem a campuson voltak, hanem a College egy másik
épületében, ami a belvárostól és így tőlem is igen közel
van. Ez az épület ad otthont a Student Service-nek, a könyvtárnak,
egy szép nagy kantinnak, egy hatalmas aulának és négy emeletnyi
teremnek ezen kívül, ezek általában jóval kisebb termek, mint
amiket otthon megszokhattunk, nagyjából 16-20 főre vannak tervezve
maximum.
Ahol nekünk voltak az óráink, számítógépek is vannak, néhány egynyelvű szótár, illetve digitális táblánk is volt. Ahol nincs, ott is az alkoholos filces verzió van.
Ami nekem nagyon tetszik, hogy a mosdókban és a fülkék ajtaján különböző infóplakátok voltak az évben kirakva, például arról, hogy különböző közösségi platformokon hogyan tudjuk priváttá állítani a fiókunkat, arról, hogy miért veszélyes pucér képeket küldeni valakinek, arról, hogyan ismerhetjük fel, ha egy fiatal gyerek esetleg drogdílerek áldozatává vált a környezetünkben (sajnos itt rengeteg drogos van). Illetve ami a legújabb volt most a kézszárító fölé helyezve egy fekete alapon fehér betűs plakát arról, hogy mit kell tenni terrorcselekmény/lövöldözés esetén. Ami morbidul hangozhat, de ha napi háromszor látod ezt a plakátot a főszavakkal, akkor talán pánikhelyzetben is bevillannak. A többi informatív plakát meg tényleg olyanokkal foglalkozik, ami a mindennapi életünk része, és én ezt tök hasznosnak látom.
Ehhez kapcsolódóan van az aulában egy asztal kirakva mindenféle segítős szórólapokkal, illetve társadalmi események reklámjai, így különböző segélyvonalak számával. Az aula dekorációja is folyton változik, legutóbb dél-amerikai országok rövid bemutatója volt kiállítva, amit diákok készítettek, meg többször használatos séta kávés pohár népszerűsítés.
Amúgy a college épülete tök rendezett, kényelmes, a hátsó bejárat egy templomrom megmaradt falaira nyílik, ami tök menő, és a dolgozók is segítőkészek, ha valami segítségre van szükség.
Összességében az egyik legjobb döntésem volt jelentkezni és jövőre folytatom, akárhogy sikerültek is a vizsgák, mert még közel sem tartok ott, ahol szeretnék, és J. szerint egy csomó tök jó dolog van Level 2-n is :D De ha Level 1-on maradok, akkor meg továbbra is ő tanít, ami még a bukás lehetőségét is vonzóvá teszi valahol XD
Ahol nekünk voltak az óráink, számítógépek is vannak, néhány egynyelvű szótár, illetve digitális táblánk is volt. Ahol nincs, ott is az alkoholos filces verzió van.
Ami nekem nagyon tetszik, hogy a mosdókban és a fülkék ajtaján különböző infóplakátok voltak az évben kirakva, például arról, hogy különböző közösségi platformokon hogyan tudjuk priváttá állítani a fiókunkat, arról, hogy miért veszélyes pucér képeket küldeni valakinek, arról, hogyan ismerhetjük fel, ha egy fiatal gyerek esetleg drogdílerek áldozatává vált a környezetünkben (sajnos itt rengeteg drogos van). Illetve ami a legújabb volt most a kézszárító fölé helyezve egy fekete alapon fehér betűs plakát arról, hogy mit kell tenni terrorcselekmény/lövöldözés esetén. Ami morbidul hangozhat, de ha napi háromszor látod ezt a plakátot a főszavakkal, akkor talán pánikhelyzetben is bevillannak. A többi informatív plakát meg tényleg olyanokkal foglalkozik, ami a mindennapi életünk része, és én ezt tök hasznosnak látom.
Ehhez kapcsolódóan van az aulában egy asztal kirakva mindenféle segítős szórólapokkal, illetve társadalmi események reklámjai, így különböző segélyvonalak számával. Az aula dekorációja is folyton változik, legutóbb dél-amerikai országok rövid bemutatója volt kiállítva, amit diákok készítettek, meg többször használatos séta kávés pohár népszerűsítés.
Amúgy a college épülete tök rendezett, kényelmes, a hátsó bejárat egy templomrom megmaradt falaira nyílik, ami tök menő, és a dolgozók is segítőkészek, ha valami segítségre van szükség.
Összességében az egyik legjobb döntésem volt jelentkezni és jövőre folytatom, akárhogy sikerültek is a vizsgák, mert még közel sem tartok ott, ahol szeretnék, és J. szerint egy csomó tök jó dolog van Level 2-n is :D De ha Level 1-on maradok, akkor meg továbbra is ő tanít, ami még a bukás lehetőségét is vonzóvá teszi valahol XD
Nos,
ez volt a „kis” összefoglalóm arról, milyen a Gloucestershire
College-ban ESOL-ra járni, multi-kulti környezetben tanulni egy
szuper tanártól, és persze nagyon sokféle embertől, akik
ugyanabban a helyzetben vannak, mint én.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése