Néhány heló Angliában

Oké, szóval soha nem repültem még, amúgy. Soha nem indultam hozzá elég messze, hogy legyen értelme, meg túl sok helyen sem jártam, így aztán ez, meg a költözés ténye elég gyomorideget varázsolt ahhoz, hogy ne legyen egyszerű ez a tegnap. Aludni sem aludtam sokat, hajnal egy után indultunk be Szegedre, és onnan a reptér. Az utunk végül is összességében teljesen rendben volt, attól eltekintve, hogy az autós volt szíves több mint kétszeresét kérni a ferihegyi kitérőért, mint amennyiért az utat hirdette.
A csomag súlyán is ment az idegeskedés, de az otthoni mérés szerint 15,5 kilós csomagom a reptér szerint is csak 17 volt, és amúgy sem fért volna el benne már semmi más. És a reptéri csomagfeltörős rémtörténetek, valamint a csomagrongálós tapasztalatok után igazi megnyugvás volt, hogy teljesen rendben kaptuk meg őket Londonban, még csak meg sem nyomódott semmi.
Valahol olvastam, hogy valaki úgy jellemezte a felszállást, mint amikor az agyad a tarkódon akar kifolyni, hát nekem pont ugyanilyen élmény volt a fel-leszállás. Plusz még amikor kanyarodtunk meg is szédültem. De ha már fent voltunk, az út nagy részét átaludtam, a néhai minimális rázkódásra meg úgyis felkészíti a magyar tömegközlekedés. (Nem rázott jobban, mint a HÉV. Eskü.)
Gigi rokona jött ki értünk Londonba, ahol szitáló eső meg borongás fogadott, én helyből összezavarodtam, hogy az út rossz oldalán megyünk, de egészen megszoktam a következő két órában (azért amikor megyek át az úton, mindig rossz felé nézek először). Mivel a pályán torlódás volt, kisebb utakon jöttünk Gloucester felé, volt időm megnézni a tájat. Minden nagyon zöld. Mármint nagyon. Zöld. A felhők meg a hol esik hol nem miatt minden szürke, amit a pára halványít egy kicsit. És rengeteg a tehén, meg láttam takarókba bújtatott lovakat is kint.
Igazi felüdülés volt megérkezni, már majdnem tizenegy órája voltunk menet közben, boldogság volt ledobni a holminkat és kávézni, közben ismerkedtem a lakás körülményeivel. Csapattunk egy bevásárlótúrát is, a belváros nagyon hangulatos, kellemes, és rengeteget lehet sétálni benne.
Az időjárást pedig ezzel tudom leírni a legjobban: esett, bementünk egy boltba, hogy veszek esernyőt, mire kijöttünk, sütött a nap.

Mindenki azt kérdezi, hogy eddig hogy tetszik itt, de egyelőre azon röhögök, hogy az időjárás örökre elveszítette saját magát; csodálkozom, hogy ha véletlen hozzáérek valakihez a bevásárlóközpontban, ő kér bocsánatot, tök mindegy, hogy idős vagy fiatal; nézegetem a házakat, amik kertvárosi benyomást keltenek egy köpésre a belvárostól; szóval hogy lenne így bármilyen kialakult véleményem első körben, ha az is megakaszt, hogy nincsen felfestett zebra a gyalogátkelőnél? Majd lesz később, talán a költözés után, amikor sikerül rendesen berendezkedni, meg lehiggadni, meg arrébb vonul a kulturális stressz, aminek hatására egyelőre mindennek csak örülni tudok.

(Kivéve a penésznek a fürdőszobában. Mentem keresni valamit ellene.)