avagy a buszok, a Dave-ek
és a Black Friday esetei ma.
Reggel
szépen összeszedtük magunkat, Gigi elkísért a buszmegállóhoz,
ahol szembesültünk vele, hogy átrakták a megállót, mert éppen
túrnak mindenhol a belvárosban. Pánikban kerestük, hol is kéne
lennie, mert elég kevés időnk volt, aztán megkérdeztem egy
buszsofőrbácsit, aki visszakérdezett a 12-es busz kapcsán, hogy
Quedgeleybe akarok-e menni. Mondom igennn, és el is igazított a
helyre. Itt térnék ki a buszozás mibenlétére, ugyanis a fenti
képen a plasztikkártya a bérletem. Ötven pennyért vettem, és
most már hetente (de havonta is lehetne) fizetek rá a buszsofőrnél
megadrive-ot,
ami – najó, az nem teljesen világos, hogy meddig pontosan –
feljogosít, hogy a nagyjából egy irányban lévő buszokkal
utazgassak, csak le kell csippantani felszálláskor. Tök jó
megoldás szerintem, hogy nem szenvednek a papírkártyákkal~
Ültem a buszon, szorongattam a GPS-t, mígnem egy megállónál annyira megálltunk, hogy tovább sem mentünk. Buszsofőrbácsi kijelentette, hogy nem jó a busz, mindjárt jön a következő járat. Ezt egy utas kivételével sikerült is elfogadni a tényt (nekem pluszban azt, hogy tutira elkéstem az első munkanapomon, hell yea), ő hőzöngött ott egy darabig, hiába mondta neki a sofőr, hogy mielőtt elindult, megnézte a buszt, és akkor még rendben volt. Tehát felpattantam a következőre, ami egy fondorlatos csavarral távolról sem oda rakott le, ahol én gondoltam, így egy kicsit fejvakarósan izzítottam egyet a GPS-en, és elindultam a jelzett irányba – 18 perc sétát ígért. Ez már hét előtt pár perccel volt, amikor nekem jelenésem lett volna. Battyogtam szépen Qudgeley legkülső-külvárosában, aztán az autóút szélén, míg sikerült beesni a Buisness Parkba, ahol a kedves GPS körbe akarta volna kerültetni velem az egész épületet, ahová mentem, és én meg hagytam is magam egy darabon. Aztán megint kértem útbaigazítást, de a srác nem igazán tudott segíteni. Életemben ennyiszer önszántamból nem szóltam még ennyi idegen emberhez, mint ahogy ma voltam kénytelen.
Bekocogtam a munkahely portájára, és igazából senki nem szólt a fél órás késésért, nyilván le lesz vonva, de a műszakvezető egy szóval nem említette, hogy nem kéne (mondjuk én attól még eléggé vacakul éreztem magam miatta egész nap, mert nagyon-nagyon nem szeretek elkésni).
A munkaterületünk egy sátorban volt a hangár nagyságú raktár mellett, ami csak azért kellemetlen, mert ha megmozdul a levegő, akkor huzat van és hűvös. A társaság tök jó volt, három idősebb emberkével sikerült egy asztalhoz kerülnöm, és egész nap lőtték a hülyeséget, szóval jót szórakoztam rajtuk.
A munka meg ma annyi volt, hogy papírdobozokból bontottunk ki papírdobozokat, és papírdobozokból bontottunk ki neszeszer jellegű kis táskákat – hogy a kibontott dobozokba kerüljenek, majd leragasszuk és raklapra tegyük őket. Mint kiderült, valami hajszárító mellé adják majd ajándékba a Black Fridayen, és csak ma tízezer darabot csomagoltunk át ezért. De nehéz nem volt, és igen sok pozitívumot fel tudok sorolni a hely mellett az eddigi munkahelyeim rovására.
Kiderült, hogy a műszakvezetőnk a druszám, viszont mondta, hogy ő nem tud megjegyezni ennyi nevet, főleg úgy, hogy szinte naponta cserélődik a társaság. Erre az egyik csávó megszólal az asztalunknál, hogy akkor szólítson mindenkit Dave-nek, és kész. Ha nem is mindenkit, de őt utána így hívta, és nagyon jót nevettünk rajta.
Visszafelé sikerült olyan buszt találni, ami a Buisness Park bejáratától jön, cserébe megnéztem a festői (és egyébként ugyanolyan agyagtéglát vagy annak álcázott borítást viselő, mint itt bárhol) Kingsway házait, végül pedig berobogtam az ASDÁ-ba pulóvert venni. Szeretem az ASDÁ-t amúgy, rá kellett jönnöm, de ez most vicces volt, mert egyből a férfi osztály felé mentem, és naná, hogy nem volt semmi vastag kapucnis pulcsi, visszamentem a nőire és egyből akadt. A kasszánál meg fél órája álltam sorban, mire az egyik dolgozó mondta, hogy menjek át egy másikhoz, ahol nem állt senki.
Hazafelé csillagokat néztem, egy férfi elengedett maga előtt a járdán, és én mosolyogva köszöntem meg neki, és tök jó a kedvem azóta is, szóval most ezt kéne tovább vinni~
Ültem a buszon, szorongattam a GPS-t, mígnem egy megállónál annyira megálltunk, hogy tovább sem mentünk. Buszsofőrbácsi kijelentette, hogy nem jó a busz, mindjárt jön a következő járat. Ezt egy utas kivételével sikerült is elfogadni a tényt (nekem pluszban azt, hogy tutira elkéstem az első munkanapomon, hell yea), ő hőzöngött ott egy darabig, hiába mondta neki a sofőr, hogy mielőtt elindult, megnézte a buszt, és akkor még rendben volt. Tehát felpattantam a következőre, ami egy fondorlatos csavarral távolról sem oda rakott le, ahol én gondoltam, így egy kicsit fejvakarósan izzítottam egyet a GPS-en, és elindultam a jelzett irányba – 18 perc sétát ígért. Ez már hét előtt pár perccel volt, amikor nekem jelenésem lett volna. Battyogtam szépen Qudgeley legkülső-külvárosában, aztán az autóút szélén, míg sikerült beesni a Buisness Parkba, ahol a kedves GPS körbe akarta volna kerültetni velem az egész épületet, ahová mentem, és én meg hagytam is magam egy darabon. Aztán megint kértem útbaigazítást, de a srác nem igazán tudott segíteni. Életemben ennyiszer önszántamból nem szóltam még ennyi idegen emberhez, mint ahogy ma voltam kénytelen.
Bekocogtam a munkahely portájára, és igazából senki nem szólt a fél órás késésért, nyilván le lesz vonva, de a műszakvezető egy szóval nem említette, hogy nem kéne (mondjuk én attól még eléggé vacakul éreztem magam miatta egész nap, mert nagyon-nagyon nem szeretek elkésni).
A munkaterületünk egy sátorban volt a hangár nagyságú raktár mellett, ami csak azért kellemetlen, mert ha megmozdul a levegő, akkor huzat van és hűvös. A társaság tök jó volt, három idősebb emberkével sikerült egy asztalhoz kerülnöm, és egész nap lőtték a hülyeséget, szóval jót szórakoztam rajtuk.
A munka meg ma annyi volt, hogy papírdobozokból bontottunk ki papírdobozokat, és papírdobozokból bontottunk ki neszeszer jellegű kis táskákat – hogy a kibontott dobozokba kerüljenek, majd leragasszuk és raklapra tegyük őket. Mint kiderült, valami hajszárító mellé adják majd ajándékba a Black Fridayen, és csak ma tízezer darabot csomagoltunk át ezért. De nehéz nem volt, és igen sok pozitívumot fel tudok sorolni a hely mellett az eddigi munkahelyeim rovására.
Kiderült, hogy a műszakvezetőnk a druszám, viszont mondta, hogy ő nem tud megjegyezni ennyi nevet, főleg úgy, hogy szinte naponta cserélődik a társaság. Erre az egyik csávó megszólal az asztalunknál, hogy akkor szólítson mindenkit Dave-nek, és kész. Ha nem is mindenkit, de őt utána így hívta, és nagyon jót nevettünk rajta.
Visszafelé sikerült olyan buszt találni, ami a Buisness Park bejáratától jön, cserébe megnéztem a festői (és egyébként ugyanolyan agyagtéglát vagy annak álcázott borítást viselő, mint itt bárhol) Kingsway házait, végül pedig berobogtam az ASDÁ-ba pulóvert venni. Szeretem az ASDÁ-t amúgy, rá kellett jönnöm, de ez most vicces volt, mert egyből a férfi osztály felé mentem, és naná, hogy nem volt semmi vastag kapucnis pulcsi, visszamentem a nőire és egyből akadt. A kasszánál meg fél órája álltam sorban, mire az egyik dolgozó mondta, hogy menjek át egy másikhoz, ahol nem állt senki.
Hazafelé csillagokat néztem, egy férfi elengedett maga előtt a járdán, és én mosolyogva köszöntem meg neki, és tök jó a kedvem azóta is, szóval most ezt kéne tovább vinni~
Megjegyzések
Megjegyzés küldése