Meglep, hogy mennyire különbözően lehet ugyanazt a dolgot, mennyire átellenesen.
Rég nem írtam, de nem sok érdekes történt. (Azért persze a nyaralás jó volt. Meg lakás felújítottunk a családdal. Heló, zöld-mangó nappali.)
Szóval nem akarom konkrétan leírni, hol jártam tegnap, mert nem lényeges. A hozzáállás vagy talán a hangulat, ami lényeges - legalábbis nekem.
Van az, hogy az ember belép valahová, és még ha úgy is érkezett, hogy nem várták, az értékelendő, hogy mégis igyekeznek segíteni és hagyni, hogy elintézze a dolgát, és ezzel mindkét fél jól jár. Van az, hogy ezek után kellemes érzéssel megy vissza, van az, hogy ismerősként tekint a helyre, amin látszik, hogy minden igyekezet arra irányult, hogy vidámságot, legalábbis nyugalmat, kellemeset árasszon magából. Lehet, hogy ehhez vissza kellett venni az olyan dolgokból, mint a stílus, de a kreativitás megoldja azt, ami ilyen esetben hiánynak tűnhet, és a végeredmény egy egységes kép, ami tök jól mutat. És persze ott van a humán erőforrás, és főleg, a kedvesség, segítőkészség, a profizmus, első pillanattól fogva.
Ezzel szemben, ha valami iszonyatosan erőlködik, hogy jól nézzen ki, azt el lehet túlozni. A kevesebb néha több ugye. Szóval álltam tegnap, és az egész a szememben annyira akart valahogy kinézni, hogy inkább nyomasztóra sikerült. A fények, a felületek, a drágának tetsző stílus csak egy lufi volt, és nem is láttam mindent. És rendben, a segítőkészséget tapasztaltam, a profizmus azonban elmaradt. Valahogy az egész hely távolságtartást sugallt, hiába szólt a hangszórókból egy olyan dal, amit szeretek, mégis csendnek tűnt. Annak a csendnek, amit nem szabad megszakítani, különben csúnyán néznek rád. Ilyenkor már teljesen mindegy, hogy mennyivel járnék jobban a közösködéstől, inkább visszatérek a megszokotthoz, az ismerős arcokhoz, a fényévekkel oldottabb hangulathoz.
Rég nem írtam, de nem sok érdekes történt. (Azért persze a nyaralás jó volt. Meg lakás felújítottunk a családdal. Heló, zöld-mangó nappali.)
Szóval nem akarom konkrétan leírni, hol jártam tegnap, mert nem lényeges. A hozzáállás vagy talán a hangulat, ami lényeges - legalábbis nekem.
Van az, hogy az ember belép valahová, és még ha úgy is érkezett, hogy nem várták, az értékelendő, hogy mégis igyekeznek segíteni és hagyni, hogy elintézze a dolgát, és ezzel mindkét fél jól jár. Van az, hogy ezek után kellemes érzéssel megy vissza, van az, hogy ismerősként tekint a helyre, amin látszik, hogy minden igyekezet arra irányult, hogy vidámságot, legalábbis nyugalmat, kellemeset árasszon magából. Lehet, hogy ehhez vissza kellett venni az olyan dolgokból, mint a stílus, de a kreativitás megoldja azt, ami ilyen esetben hiánynak tűnhet, és a végeredmény egy egységes kép, ami tök jól mutat. És persze ott van a humán erőforrás, és főleg, a kedvesség, segítőkészség, a profizmus, első pillanattól fogva.
Ezzel szemben, ha valami iszonyatosan erőlködik, hogy jól nézzen ki, azt el lehet túlozni. A kevesebb néha több ugye. Szóval álltam tegnap, és az egész a szememben annyira akart valahogy kinézni, hogy inkább nyomasztóra sikerült. A fények, a felületek, a drágának tetsző stílus csak egy lufi volt, és nem is láttam mindent. És rendben, a segítőkészséget tapasztaltam, a profizmus azonban elmaradt. Valahogy az egész hely távolságtartást sugallt, hiába szólt a hangszórókból egy olyan dal, amit szeretek, mégis csendnek tűnt. Annak a csendnek, amit nem szabad megszakítani, különben csúnyán néznek rád. Ilyenkor már teljesen mindegy, hogy mennyivel járnék jobban a közösködéstől, inkább visszatérek a megszokotthoz, az ismerős arcokhoz, a fényévekkel oldottabb hangulathoz.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése