Nem vagyok gondolatolvasó

Elnézést érte.


 Csodásan alakult a hetem eddig. Hétfőn félig halálomon voltam, de mondom, az előző csajt is ezért menesztették, csak meg kell jelennem munkában. Összevakartam magam, bebattyogtam a boltba, nézem a heti beosztást, mindig felírom magamnak. Hétfőre nem voltam beírva. Szaladtam egy kört a boltban, mire kisült, hogy ja, tényleg nem vagyok beírva, gyakorlatilag azért másztam át vidékről a Tisza másik felére, hogy letegyem a marék jelenlétit, amit a diákszövetkezetnél kaptam előző héten.
 Ja, szerda óta senki nem bírt szólni, hogy figyelj, hülyegyerek, ne gyere, hanem szenvedj otthon nyugodtan. Nem is ez a lényeg, egy adag puffogás után túlléptem a dolgon, hanem ma.
 Van a kedvenc műszakvezetőm, aki néha elvárja, hogy én a gondolataiban olvassak. Vagy értsem a félszavait, vagy értsem két hónapnyi alig ismertség után, hogy ő most mit is akart mondani nekem...
 Szóval ma megemlítettem, hogy voltam bent hétfőn, mert senki nem szólt, hogy ne menjek, mire ő néz rám:
- De hát szóltam, hogy nem kell jönnöd.
- Nem, nem szóltál.
- Mondtam, hogy valószínűleg nem kell jönnöd...
 Valószínűleg.
 Értitek.
 Valószínűleg.

 Lehet, de nem biztos.

 Talán.

 Esetleg.
 Félig legyek melóban, félig ne?
 Legyek is, meg nem is?
 Mi vagyok én, hogy ennek így eleget tegyek? Gondolatolvasó? Na az nem vagyok, no offense, de lehet, hogy azt csak kereskedelmi sulikban tanítják? Jó nálunk meg időutazást, de az egy másik dolog... Kicsit felcsesz, hogy egy tetves smst nem lehet dobni ilyenkor.
 És nem ez az első eset, hogy olyanért szívok, amit szerinte elmondott, szerintem meg nem.
 Jó, azt hiszem megnyugodtam.
 Végül is, cserébe én eszköz híján nem nyaltam ki az italhűtőből a penészt.